Na de melyik ETO?

Ötezer forintos kérdés: jelenleg a Győri ETO KC férfi vagy női együttese sikeresebb?

Rendben, ez egyszerű, a helyes válasz természetesen a női. A Vura József, majd Róth Kálmán által edzett együttesek bajnoki és Magyar Kupa ezüst-, valamint bronzérmeket szereztek, a nemzetközi porondot jelentő EHF-kupában pedig három alkalommal végeztek a második helyen. Az urak a közelmúltban nem tudták megközelíteni a szebbik nem eredményeit, jelenleg a magyar bajnokság ötödik helyéért csatáznak a Pestszentlőrinc-Elektromossal.

Néhány lépcsőfokot kihagyunk, következzék a félmillió forintos feladvány: a szakosztály egész történetét és nemesfémgyűjteményét tekintve a női, vagy a férficsapat büszkélkedhet több sikerrel Győrött?

A kérdés provokatív, a válasz a fiataloknak talán meglepő, az idősebbeknek kézenfekvő: a férfi!

Ez a számok nyelvén annyit tesz, hogy három magyar bajnoki cím, négy Magyar Kupa-győzelem és egy EHF-kupaarany az urak termése, míg a női szakosztály vitrinjében "csupán" egyetlen aranyserleg pihen, az idei Magyar Kupatrófea.

Szó se róla, nem mindennapi gyűjtemény!

"Nem csoda, hogy a fiatalabbak rögtön Görbiczékre gondolnak, ha a győri kézilabdasport kerül szóba, hiszen napjainkban szinte minden sorozatban dobogón állnak, ahol elindulnak. De nem volt ez mindig így!" - kezdi a visszatekintést Vanyus Attila, a klub elnöke, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke. "Ahogy az eredménylista mutatja, kiváló férficsapatunk volt, itt játszott a többi között a fantasztikus magasságokig jutó Iváncsik Mihály, illetve a jelenlegi tréner, Tóth László is. Mostanában a hölgyek szerepelnek kiemelkedően, a férfiak a középmezőnyhöz tartoznak."

Egyszer az egyik az élcsapat, később a másik. Miért nem nyújthat maximális teljesítményt egyszerre mindkettő?

Az egyesület első embere így fogalmaz: "Én világéletemben maximalista ember voltam, illetve vagyok. A lányok esetében három aranyérem - magyar bajnokság, Magyar, illetve nemzetközi kupa - a maximum, a férfiaktól pedig az ötödik - nemzetközi kupaszereplésre jogosító - hely a legtöbb, ami elvárható, így tehát rájuk is nagyon büszke vagyok."

"Mi a titka?" - kérdezi a Woody Allen bőrébe bújó Kern András a Vígszínház nagy sikerű, Játszd újra Sam! című darabjában Humphrey Bogart portréjától, és végül ezt a választ kapja: "Kölyök, értsd meg, nincs titok!" A győri kézilabda-utánpótlás messze földön híres, itt gyakorlatilag ez a siker záloga, nem a rendszeres nyári nagybevásárlás. Az elmúlt tíz évben a megszerezhető húsz elsőségből (serdülő- és ifjúsági bajnokság minden esztendőben) nem kevesebb, mint tizenhét alkalommal ünnepeltek végső győztesként a fiatalok a nyugat-magyarországi városban.

Csoda, hogy a sportág fővárosaként emlegetik a várost?

Természetesen mi is kíváncsiak voltunk a "titokra".

"Egyrészt sok a fiatal Győrött, illetve a környéken, tehát nagy a merítési lehetőség, másrészt nem hagyjuk elkallódni a gyerekeket, sporttagozatos általános iskolákban, emelt óraszámú testnevelés-, illetve speciális kézilabda-foglalkozásokon gyakorolnak képzett, elhivatott szakedzők vezetésével" - vázolja az egyszerű, mégis ritkán használt képletet Vanyus Attila. "Mint oly sok esetben, ezúttal is a munka a kulcsszó. Nálunk a nyári szünet szinte kizárólag a júniust jelenti, júliusban már annak ellenére pályán vannak csapataink, hogy alig kapnak edzőpartnert, mert mások akkor még javában nyaralnak."

Elkezdünk egy névsort, egy nem mindennapi névsort. Soroltuk a neveket: Kocsis Erzsébet, Mátéfi Eszter, Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina. Majd megkérjük a sportvezetőt, hogy folytassa.

Mosoly ült az arcára.

"Tudom, mire gondol! Bulath Anita, Kindl Gabriella, Kulcsár Anita, Mehlmann Ibolya."

Akkor ezt meg is beszéltük. Nos, aki netudná (bár erősen kételkedünk, van olyan kézilabdabarát, aki ne ismerné a felsorolt, egytől egyig kiváló sportembert), azoknak a győri játékosoknak a nevét említettük az imént, akik nevelőegyesületük felnőttcsapatában eltöltött rövid idő után a Dunaferrbe távoztak.

Veretes névsor, annyi szent! Amelyből persze kitűnik, hiába a sok munka, idő, energia, a kész játékosokra lecsap a legnagyobb rivális.
Az élet, a sport rendje.

Legalábbis eddig!

"Tizennyolc-húszéves korban kezdődik egy játékos profi karrierje, ekkor már a pénz jelentős szerepet játszik az életében, nincs ezzel semmi probléma, általában mindenki oda igazol, ahol a legtöbbet fizetnek neki. Az idei az első olyan év a női szakosztály életében, amikor meg tudja tartani azokat a játékosokat, akiket szeretne. Távozik Mehlmann Ibolya, Borbás Rita és Sirina Irina, viszont nálunk marad a két fiatal, tehetséges, magyar válogatott kapus, Herr Orsolya és Petróczi Viktória, továbbá Vérten Orsolya, Mörtel Renáta, valamint hétéves dániai légióskodást követően visszatér Nagy Krisztina, aki szintén nálunk nevelkedett. Arról nem is beszélve, hogy továbbra is bennünket erősít a sportág egyik legnagyobb kincse, Görbicz Antia". A hölgyek említése után következzenek ismét a férfiak, hiszen például Fenyő Kálmán, Tóth Edmond, Bene Tamás és Rosta Miklós szintén a Kisalföld központjában tanult meg kézilabdázni.

Minarik után szabadon, a győri recept szerint: "Kell két jó csapat!" Legalább!